Tanulmányi ügyintézés

 

Hétfő: nincs ügyintézés
Kedd: nincs ügyintétzés
Szerda: 9:00-15:30
Csütörtök: 9:00 – 15:30
Péntek: 9:00 – 14:00
           

Tanulmányi ügyek >>>

Bejelentkezés

A képzés története

 

1986-ban készítette el Tomcsányi Teodóra az iskolai rendszerű, posztgraduális mentálhigiénés képzés első koncepcióját, és benyújtotta javaslattételre a Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégiumhoz, engedélyezésre pedig az Országos Szakképzési Bizottsághoz. E dokumentum alapján indította el a Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézete, valamint az Orvostovábbképző Egyetem pszichoterápiás programjának keretében 1987-ben az első képzési kurzust, melynek intézményes hátterét 1989-től már a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a Magyar Karitász biztosította. Az okleveleket 1990-től 2002-ig a Magyar Testnevelési Egyetem bocsátotta ki.

A hatályos felsőoktatási törvény nyomán átdolgozott programot 1996-ban - a szakterületen elsőként - az Országos Akkreditációs Bizottság akkreditálta. Benyújtója a Magyar Testnevelési Egyetem volt, kidolgozói Tomcsányi Teodóra és munkatársai, a hozzá fűződő követelményrendszert pedig a művelődési és közoktatási miniszter rendeletben állapította meg; ez a 9/1997. (II. 18.) MKM rendelet melyet a 10/2006. (IX. 25.) OKM rendelet (több más szakirányú továbbképzés követelményeit meghatározó rendelettel együtt) hatályon kívül helyezett. A rendelet értelmében szakirányú képzéseket az új szabályok figyelembe vételével, szabályos szaklétesítés után lehet indítani. 

A képzés tudományos elismertségéhez fontos eredményességvizsgálat néhány év múltán készült el (Tomcsányi T.: Mentálhygiéné és pasztorálpszichológia. Kandidátusi értekezés, 1994). Ezt az eredményességvizsgálatot több követte (ld. Tomcsányi T.:Mentálhigiénés képzés a Semmelweis Egyetemen. Egy sokoldalú, tudományközi program elmélete, gyakorlata és eredményessége. Animula, Budapest, 2002; valamint Tomcsányi T. - Csáky-Pallavicini R. - Ittzés G. - Semsey G. - Török P.: Health promotion strategy and primary prevention program at Semmelweis University, in: European Journal of Mental Health, 2006. 1-2. sz. 25-44. o.). (András Ittzés, Roger Csáky-Pallavicini, Teodóra Tomcsányi: Methodological Contribution to Effectivity Studies of Training Programs in Community Mental Health Promotion, in: European Journal of Mental Health, 2007. 1. sz. 49-65. o.)